Elgondolkodtam ma (a férjem itt meg is állítana, hogy “Mit csináltál?!” – de mindegy! 🙂 ). Boltban voltam, ruhákat nézegettem, amikor elment mellettem egy anyuka egy csöpp kisfiúval. Ő is szeretett volna nézelődni, de a kisfiúnak nem volt kedve egy helyben álldogálni, inkább bebújt a ruhák alá. Az anyukája gyorsan kiszedte onnan, és kicsit leszidta… 1-2 perc múlva hangoskodni kezdett. Újabb dorgálást kapott. Az anya nem volt nagyon ideges, viszonylag jól kezelte a helyzetet, de nem sok mozgásteret adott a gyereknek, ezért valószínűleg nem is hagyta sokáig vásárolni (itt újra megszólalna a férjem, hogy “Nagyon helyes!” 🙂 ).
Korábban szemtanúja voltam egy másik hasonló esetnek is, a papír-írószer boltban, amikor az anya betolta a babakocsival az 1 év körüli babát, és nézelődni kezdett. A kicsi meg sírni. Mivel az nem volt elég vigasztalás a babának, hogy “Kisfiam, fejezd már be, mindjárt megyünk.”, kb. ötödjére sem, az anya mérgesen kitolta őt a boltból, közben pedig hangosan azt mondta, hogy “Nem igaz, hogy nem hagysz vásárolni! Egy boltba sem tudok veled bemenni.”. Ő nem tudott higgadtan viselkedni. Nyilván nem először játszódott le ez a történet náluk.
Én is emlékszem, hogy frusztráló volt boltba menni az aprósággal (most már 4 éves, okos nagyfiú), pedig őt mindenhol megdicsérték, mert nem csinált galibát, mégis aggódtam, mit gondolnak rólunk – rólam, mint anyáról – mások.
Ahogy ma, úgy a múlt alkalommal is azt gondoltam (immár nagy tapasztalattal bíró anyukaként 🙂 ), hogy természetes, hogy unják magukat, nekik nincs abban semmi izgalmas, hogy arra várnak, mikor lesz már ennek az egésznek vége (az apukák most biztosan együtt érzően bólogatnak 🙂 ). De az anyukát is meg lehet érteni. Valószínűleg nem azért vitte magával a csemetét, mert imád vele vásárolni, hanem mert nem volt más választása. A vásárláshoz pedig MINDEN nőnek joga van. Még az édesanyáknak is! 😛
Hogy mit szól ehhez a külvilág? Nem kell vele foglalkozni. Ha ők is jártak már hasonló cipőben, meg fogják érteni. Talán egyszer még azt is megérjük, hogy egy vadidegen ajánlja fel a segítségét. Én egy hajszálnyira voltam tőle. 😀
Mindenesetre próbáljunk lazák maradni, képzeljük magunkat a gyerek helyébe, tök érthető, ha idegesítő dolgokat csinál, hiszen pont az a célja, amivel a második sztori végződött: hogy minél hamarabb kijusson onnan. De amíg nem olyan agyafúrtak, lehet, hogy egy apróbb játék is elég lehet nekik a rövidke boldogsághoz, anyának pedig az átmeneti nyugalomhoz.
Kommentek